Alma kultúrblogja

Tervezgetés

Sajnos még csak nem is hétfő, hanem csütörtök van, mégis eléggé "hétfő" hangulatba kerültem. Sebaj, ebből legtöbbször valami nagyon jó szokott kisülni, mert a végére mindig felállítom a legújabb rövid távú tervemet és máris elkezdek dolgozni a megoldásokon.

Most, hogy a vizsgákat végre letudtam (és mostanra elfogadtam a saját magam által hozott korábbi döntést, miszerint 30 fölött nekiállok ismét tanulni) és bejött a tuti nyár is, minden adott ahhoz, hogy a testemet, a lelkemet, de ezen túlmenően a lakást és a nyelvtudásomat is rendbe kalapáljam.

Íme tehát a rövid távú terv (a hivatalostól a személyes felé fokozatokban):

1. a teraszkorlát befejezése – két éve nézzük, ideje boldogítani a szomszédokat a kalapálással;

2. egy lámpabúra már pipa, de a villanykapcsolók még mindig befejezetlenek;

3. a sziklakert már majdnem elkészült, ehhez még be kell szerezni jópár nagy követ, és egy kevés földet is – aztán jöhet a kuncsorgás növényekért;

4. a horvát nyelvtanulásban mostanra sikerült áttörnöm az „állandóan újrakezdők holtpontját”, ezt a lendületet szeptemberig tartani kellene,

5. azt hiszem, az édességfüggőségem, a vizsgaidőszak mozgáshiánya és a vélt vagy valós munkahelyi stressz megtette hatását: most 3 kilótól kellene megszabadulnom;

6. a fentiek értelmében folytatom a bikram jógát és szeptemberig a lehető legtöbbet szeretnék tisztulni, formálódni, nyúlni, rugalmasodni;

7. férjecske: kissé elhanyagolódott az elfoglaltságom miatt – cél minél több időt együtt tölteni, jóóól;

8. azt hiszem, itt az ideje újra összeülnünk és a kis családunk gyarapodásának ütemezéséről beszélgetnünk – jóóó lesz.

Ez a nyolc pont jutott eszembe – szigorúan nem fontossági sorrendben.

Házi krémlikőr - az egyik verzió

Kedvet kaptam a pancsoláshoz, és nagyon szeretem ezt a likőrt kóstolgatni, miközben készül. Ez tehát egy vidám recept. :)

Először 4-5 csapott evőkanál barna cukrot megolvasztok egy széles lábasban, majd amikor egy kissé sötétedni kezd, akkor beledobok 5 deka tiszta vajat. Ezt jó gyorsan kell keverni, mert összekapja magát, és akkor csak két nappal később hajlandó feloldódni (ha addig egyáltalán kitart). Keverek bele ezután 2 deci tejszínt szép lassan, majd 2 evőkanál mézet, 1 csapott teáskanál instant kávét (ezel óvatosan!), pici tortabevonót (vagy maradlk csokit, csokinyuszit, csokitélapót, fehér csokit). Én itt már el szoktam kezdeni a kóstolgatást, és egy halom kiskanalat elhasználok, mire készen lesz. Most jön kb. 10 csepp mandulaaroma, 5 csep vaníliaaroma (vagy vanillincukor). Ha tetszik, akkor néha kavargatva hagyni kell kihűlni, és kézmelegnél hűvösebben már mehet bele az alkohol: most éppen 1 deci fehér rum, 1 deci Amaretto és 1 deci Ballantine's whisky ment bele. Ez utóbbiak közül a whisky kötelező, az Amaretto erősen ajánlott, de mehet bele vodka is (a karácsonyi adagok például azzal készültek).

Egészségünkre!

Hazafelé

Jött egy jó pillanat, mikor egyik nap hazafelé vezettem. Naplemente, jó zene, jól esett. És akkor megláttam ezt:

Jégkorong VB - 2011

Kimentünk a jégkorong VB egy igen csendes napján két meccsre. Ellógtam a munkahelyemről már négykor - mert megérdemlem - és fél ötkor már a lelátón randiztunk. A két meccs között séta, gyors vacsi - és kerítésmászós orgonalopás.

SMS-sel kiírtam a kivetítőre: "Jégkorong meccsen vagyok a férjemmel!".

Tihany - szívem csücske

Nem emlékszem, hogy valaha is részt vettem volna igazi "csajbuliban", pláne ottalvós vagy együtt elutazós verzióban. Elég kevés olyan jellegű szabadidőm van ugyanis, amit pusztán a semmittevéssel, csajos témákkal, együtt vásárolgatással vagy szélesebb körben lelkizéssel szeretnék eltölteni. Másokra várni pedig, miközben céltalanul vásárolgatnak, igen masszív időpocsékolásnak érzek.

Egyetlen barátnőm van, őt egyben a testvéremnek is érzek, és ő meg olyan nekem, hogy nemigen tudna felbosszantani ilyesmivel. Vele szívesen mennék egész estéket átbeszélgetni, vagy akár még vásárolgatni is. Minden gondolatommal együtt ismer, én is őt - sosem jutunk el odáig, hogy idegesítsük egymást.

Szóval eléggé húztam a nyakam a tudattól, hogy a mikroszkóppal keresett felesleges szabadidőmet vadidegen csajokkal töltsem, ráadásul zh-ról rohanni a távolsági buszhoz elég kellemetlen nosztalgiát keltett bennem. Ha már így, akkor így, gondoltam. Mindegy, ha táncolunk egy jót este és aztán kialszom magam, az máris főnyeremény.

A buszozás után egy rövid autókázással Veszprémben találtam magam. Egyetemi éveim óta a város az ottlakók szemében biztosan sokat változott, de sajnos az én szememben nem. A szépségei mellett még mindig az jut erről a városról eszembe, hogy így lehet egy jó adottságú várost csúnya szocreál építkezéssel teljesen tönkretenni. Az egyetemi éveim alatt nem keveset laktam a Hotel Veszprémben - hát ez a hely sem változott. Pedig Veszprém a Balaton környékének egyik komoly vonzereje lehetett volna...

Kb. tíz perccel szombat kora délutáni veszprémi érkezésemet követően máris egy pár magas sarkú körömcipő dobozával a hónom alatt derítettem fel hat lány társaságában az egyik helyi bevásárlóközpontot - egy szavam sem lehet. Hiába, a már hónapok óta áhított típusom jött velem szembe, nem akartam kitérni. Ritkán érek rá cipőboltba menni, itt volt az ideje....persze az ezutáni egyórás céltalan bolyongás a hat lánnyal már nem szórakoztatott annyira. De a cipő - hű, szerelem első látásra.

Tihany felé (mert a csajok ám csak miattam jöttek el Veszprémbe) még útba ejtettünk egy csárdát, ahol nagyon jókat ettünk, még ha hideg is volt. Itt kezdtem felmérni a csapatot, és kissé megnyugodtam, hogy igazi egyéniségek közé kerültem. Jókat mosolyogtam a humorukon - meg azon is, hogy ők akkor már két napja buliztak egyfolytában és alaposan meg voltak csúszva. :) Persze volt pasizós történet is, meg nagy csendes mosolygások, de ezt sajnos itt nem szabad közzétennem.

Az este végül a várakozásaim ellenére igen csendesen telt. A szállás az apátság közvetlen közelében egy pár gyönyörű apartmanban volt, itt este hatkor a csajok csendespihenőre vonultak. Minden ellenkezésem ellenére jó bealudtam én is, és fél tíz előtt kerültem elő újra. Éjfélig beszélgettünk (pasik, munka, satöbbi), aztán rávettem az ünnepeltet, hogy jöjjön el velem sétálni. Igazság szerint elindultam volna egyedül is, talán éppen ez az elszántságom ébresztette fel benne a felelősséget, amiért hajlandó volt velem az éjszak közepén még egy órát vacogni a gyönyörű és teljesen kihalt Tihanyban.

Már ezért is megérte lemenni, mert csak az, amit az apátságnál láttam a kivilágított partból, már kárpótolt volna az elvesztegetett napomért - de a másnap reggel még többet adott.

Nem bírtam ki - a tudat, hogy van nálam egy pár spéci futócipő, nem hagyott aludni. Addigra már egyébként is erős plusszban voltam, így nyolckor kipattantam az ágyból. Igyekeztem halk lenni, de vannak emberek, akik minden moccanásra felébrednek. És vannak megint mások, akik két nap bulizás után is felébrednek.

Egy jó órát futottam, de sétáltam és üldögéltem is ugyanennyit. Felfutottam az apátsághoz, a fenti sétányhoz, majd el a parttól befelé a Kálvária-dombra. Még harmatos volt a fű, de egyébként szívesen leültem volna. Ezután csak kocogtam lefelé és lefelé... míg el nem értem a belső tóhoz és a juhostanyákhoz. Itt már találkoztam mocorgó emberekkel, és a nap is nagyon melegen kezdett sütni. Innen visszakapaszkodtam a központ felé, majd elindultam a másik irányba, a főút mellett, a Rév felé. Ahogy leértem a partra, kedvem lett leülni és napozni a víz mellett. Sehol senki, enyém az egész Balaton! A kacsák még nem tűntek nagyon aktívnak, jól megosztoztunk a néhány méter csenden. De sajnos megállt egy autó, továbbálltam. Visszakocogtam a község alsó részébe a parthoz közel, így egészen az apartman terasza alatt voltam. Több, mint egy óra telt el, de a csajok még nem voltak fent. Visszafelé találtam egy ösvényt a kertek felett, ezen kapaszkodtam vissza a központhoz. Egyetlen idősebb úr jött szembe, köszöntünk egymásnak - mintha csak itthon lennék.

A reggeliig még jó sok idő volt, így kényelmesben napozgattam, zuhanyoztam, hajat mostam. A Balaton felett reggeliztünk - nyolc lány teljes egyetértésben. Azt hiszem, ilyet még sosem éltem át. Azután közvetlenül köszöntés, torta: csupacsoki délben. Igazi kihívás, de mi győztünk. Így ejtettük meg az örökpanorámás elsőnapos tavaszi köszöntős reggelinket délben. Leégtem, de már alig vártam, hogy napot érjek.

Reggeli után séta Tihanyban és Levendulás ház. Sosem voltam kacatkedvelő, így engem is meglepett, hogy a fél boltot hazavittem volna - odavagyok ugyanis a finom, stílusos, különleges dolgokért. Erős voltam, majd ha együtt a férjemmel itt járunk, megveszem ugyanott ugyanazt emlékbe. Jobb lesz.

A paprikafüzérnek viszont nem tudtam ellenállni. Igaz, hogy végül családon belül elajándékoztam, de majd ha együtt lemegyünk újra, akkor majd veszünk még egyet - közös emlékül.

Ahogy hazaértem, felhívtam az apartmant és foglaltam szállást kettőnknek. Visszamegyünk és felfedezzük újra - együtt is.

#40

Van úgy, és most nagyon úgy van, hogy változás jön.

Tavasz van, és egyébként is megadja ez az alaphangot arra, hogy visszafogjam a nagy téli kajálást, többet menjek a szabadba, többet mozogjak, ilyesmik.

Sajnos vagy nem sajnos, ez most más. Szorít a város, most sehol sem vagyok otthon. Elég ritkán jön rám ilyen érzés, és elég veszélyes, mert ilyekor több dolgot is borítok egyszerre. Ez van, egyszerűen érzem, hogy nem a szívem szerint élek, de egyébként a szívem is jelez sajnos. Az, hogy sokat vagyok egyedül - erre kiváló ez a munkahely és a főváros is - csak élesíti a képet és felnagyítja a dolgok jelentőségét, meg pesze a távolságot attól a valamitől, amit boldogságnak érzek.

Folyton a fejemben van egy kép, egy életérzés - ezt keresem, és egyre fontosabb lett: a fejemben azt látom, hogy egy jó nagy konyhában a "sziget" körül gyűlik a baráti társaság, készül az ebéd. A gyerekek szétszedik a konyhát meg a kertet, a kutya fel-alá rohangál velük, a macska menekül. Süt a nap és dugdossuk egymás szájába a nyers répát meg karalábét. Megy a kergetőzés, visítás, gyerekcsiklandozás.

...hát itt se baráti társaság, se család, se gyerekek. Itt munka van meg jelzáloghitel, reggeli bejárás meg esti tévé előtt görnyedés.

Változás jön.

Petrezselymes csőben sült zöldségek

A gasztroblogom emlékére (tisztességes fényképezőgép hiányában kép nélkül) álljon itt egy recept-helyett-kedvcsináló. Ilyet írtam még rég egy havilapba, ahol rovatom volt, és fakanalt ragadtak jópáran - hisz nem is nehéz!

Végy egy tűzálló tálat, és amíg kikened, képzeletben kóstolj bele sorban a hűtődben lapuló maradék zöldségekbe. Amik jók együtt, azt vedd ki a hűtőből, tisztítsd meg és képzelj hozzá fűszereket.

Az én választásom ezúttal a sárgarépára, a pasztinákra (vagy a vastag, édes fehér répára), a zellerre, némi hagymára és egy nagy tányérnyi burgonyára esett. Kedvem volt hozzá, hogy a szokásos tejszín alapú besamel mártásomba most ne csak fehér borsot és szerecsendiót szórjak, de alapjaiban "kitavaszítsam" egy nagy marék petrezselyemmel.

Úgy történt, hogy a zöldségeket megtisztítottam, összevissza daraboltam, na jó, fajtánként egyfélére. Közepes mennyiségű vízben egy zöldségleves-kockával rövid ideig főztem őket, majd a kikent tálba terítettem az egészet. Ráöntöttem a petrezselymes besamelt, még egy kicsit megsóztam, és előmelegített sütőben megsütöttem az egészet újra. Mikor felvette a barna kalapját, akkor kivettem és nekiestem. Na jó, maradt holnapra is, és a holnapi ebédem bent az irodában már biztosan az itthon íze lesz.

A zöldségek levét természetesen nem öntöttem ki - bár legszívesebben megittam volna. Egy másik edényben egy kis darab vajon és egy pici lé hozzáadásával megforgattam három vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd mikor üveges lett, felengedtem a zöldséglével. Egy kis fehér bors, egy kis só, és letakarva, halkan főztem úgy húsz percig. Aztán nekiestem... egy nagy kanál tejföllel a kezemben...

Jóga

A mai napom jól sikerült. Eddig olyan giccses dolognak tartottam, ha valakit kint láttam jógázni a szabadban - olyan magamutogatós, meg hát hogy tud magára figyelni... De úgy alakult, hogy ma én is így tettem.

Nem vagyok keményvonalas jógás. Csak az utóbbi néhány hét felfedezése ez nálam. Először a női jógát találtam meg, már nem is csodálkozom, hogy kollégák ajánlására. Jó volt, felmelegedtem; úgy kedvem volt ölelni és ölbe bújni tőle. Nyugi lett.

De elcsábítottak, és de jó, hogy így történt. A Bikram jógát már hallomásból ismertem: negyven fokban közel két óra jóga, az sem a limonádé-kevergetős könnyedséggel. Az első alkalommal csak az volt a cél, hogy sikerüljön a teremben maradni - megküzdöttem, de sikerült. Most, hogy túl vagyok már öt órán (a veteránok félmosolyával...), látom, hogyan küzdenek az órán az elsősök.

A linkelt oldalon van egy körkérdés: Miért pont a bikram jóga? ...mert így egész évben meleg van. ...mert így nem kell szaunába is mennem. ...miért, tudsz jobbat? Én egyenlőre nem tudok jobbat, pedig szeretem kipróbálni az újdonságokat.

Mivel annyit szöszöltem a reggeli készülődéssel, hogy lekéstem a jógaórát (ahová nem megyünk késve - mivel a jóga maga a fegyelem), ezért a természetben "voltam kénytelen" jógázni. Már amire emlékeztem... Érdekes élmény volt belefogni, egy erdős dombos részen, egy sziklafal előtt. De belejöttem, és a rezzenéstelen fák közé nézve sikerült teljesen ott lennem. A sziklából dőlt a panaszos, kemény hideg - ő még nem melegedett át. De én nem fáztam, és úgy örültem neki, hogy sikerült egy lábon egyensúlyoznom a kedvenc ászanámat, hogy egészen átmelegedtem.

Nem zavart senki, pedig nem voltam egyedül.

#37

Tyű, poros ez a blog.

Nincs mit mellébeszélni - nem tudom, fogok-e írni újra. Még mindig nem emésztettem meg, hogy "hőn szeretett" gasztroblogom elment nyugovóra, és csak a képek maradtak meg belőle. Persze közben végül is megtanultam erőszakmentesen főzni, és igaz, hogy sokkal elfoglaltabb is lettem - biztosan így kellett lennie.

Sok minden változott ennyi sok idő alatt. Még mindig bölcsészléleknek tartom magam, de nagyon szeretem a választott szakmám is. A közgazdaságtan szép, lehet gondolkodni, együtt gondolkodni, kiteljesedni, lehet szétdolgozni az agyamat, lehet gyönyörködni egy elkészült munkában. Ha meglesz a diplomám, akkor majd csak azokat a könyveket és cikkeket olvasom el, amik vonzanak... de addig még húznom kell egy párszor a csodahozós üvegangyal-szárnnyal a zsebemben. Eddig jól ment.

Az üvegangyalról jut eszembe, voltunk színházban. Nem szeretem a színházat, mert olyan színpadias. De válogatva, kis dózisban azért havonta sikerül valami jó.

Most ezt láttuk: Vörös Oroszlán a Vígben (Szepes Mária)

Nagyon kerestem benne Mária nénit. Nem találtam meg, de ennek biztosan így kellett lennie. Venczel Vera előtt azonban ismét nagyon mélyen meghajolok.

#36

Háttalnemkezdünkmondatot.

: )) Megker(g)ültem. Eltűntem, hajat növesztettem, költöztem, már nem főzök annyit, bejárós lettem, sokat olvasok megint, még mindig vega vagyok, férjhez megyek, szeretem a zöld színt, műkörmöm lett, sportolok. Nagyjából ennyi történt velem az elmúlt egy évben. Köszönöm, jól vagyok.

Eddig utáltam futni, most ez egy fontos mérföldkővé lépett elő az életemben. Gyorsan és hatékonyan szoktat rá a kitartásra.Mindig egy picit többet és többet futok, egyre jobb időkkel. Aztán jól lefáraszt és megnyugtat. A testem az én hordozóm, igyekszem visszanyerni régi rugalmasságom; hiszem, hogy ez hatással van az elmére.

Még egy fontos változás velem: egyre szenvedélyesebb vagyok. Megszállottjává válok annak, amit épen csinálok. Egyre inkább elhiszem a kimondott szót és egyre jobban bánt, ha igaztalanságot látok. Szeretem az embereket, egyre jobban. A kedves, egyenes, szomorú, nyílt, feldobott, közlékeny, magányos, csillogó szemű... mindenféle embereket. Csak legyen benne jó szándék, szeretem ezt megérezni.
Szenvedélyesen olvasok, futok, főzök (újabban egyre kevesebbet), utazok, dolgozok... Olyan jó így élni!

Miket olvastam legutóbb: Vonnegut - forever (most Ördögcsapda), Ken Follett - ez egy új dolog, néhány (számomra paperback) remekműve van (most Egy férfi Szentpétervárról), Hesse (ismét folyamatban, most A pusztai farkas).

Miket néztem legutóbb: semmi, de semmi művészfilm (ez a megszállottságom a múlté)... sorozatok, amik az egyszerű, hétköznapi lánynak szólnak.

#35

Antikultúrális nyaram volt. Kezdtem kissé begubózn, levettem a blog címét mindenhonnan, nem is írok. Ami rosszabb: újabban nem nézünk művészfilmeket és nem is nagyon olvasok. Vagyis nem szépirodalmat. Inkább hazahordott tanulményokat és gyönyörű szakácskönyveket, nézni pedig sorozatokat és sportot szoktam. Nagyon szomorú, de ettől még a lelkem mélyén bölcsészke maradok. Dolgozó, tanulgató, sportolgató, bankban dolgozó...
Az elmúlt hónapok tapasztalata: lásd magad előtt a céljaidat, képzeld bele magad, töltsd fel akarattal, és zsupsz: sikerülni fog! Mindegy, mit szeretnél!

#34

Biomacska

A cicc egy időben reggelenként, sőt hajnalonként az ágyikójából kipattanva jó korán őrjöngeni kezdett a lakásban, és ami azt illeti elég rosszul viseltük. Egyszer csak észre vettem, hogy a különböző macskatápokat váltogatva a cica viselkedése is változik. És akkor elkezdtem olvasgatni, mi van a cicatápokban. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy azokat (amellett, hogy egy rakat adalékanyagot tartalmaznak), telerakják taurinnal, és szegény cicu ezért nem bírt magával. Azóta megtaláltam a "tutit", és a cicám is megszavazta: bio cicakaja (meglepő módon csak kevéssel drágábban, mint az agyonreklámozott értéktelen kaják), így a cicu gyógynövényes biokaját eszik. Annyi gyógynövény van benne, hogy egy szanatóriumra való problémát meg lehetne oldani vele. Mi pedig nyugodtan alszunk! :)

#33

Lélegzetvisszafojtva vártam, mi igaz abból a sok furcsaságból, amiket Havas Henrik"Méhkirálynő" című könyvéről, Kelemen Annáról és úgy mellékesen és szenzációéhesen kettejükről összehordtak. Egyártelműen azonnal megvettem a könyvet: tetszik vagy nem, Havas Henrik egy neves, elismert szakembere annak, amit most épp alkotott. Érdemes már csakazértis elolvasni, hogy csinálják a nagyok.

A könyv egy estés, jól felfújt és "megmarketinggelt" lufi, mégis nagyon megérintett. Legyünk őszinték: általában azt mondjuk, hogy nem szeretjük Kelemen Annát, mégis titkon minden nő szeretné azt érezni, hogy az erősebbik nem figyelme rá irányul - szeretne szexi, irígylésre méltó nő lenni, akivel ha akar, felvághat a férfi. Persze én sem mászkálok tűsarkúban (nagyon nem), ostorral a bőrkabátom alatt, mégis minden egészséges önismerettel rendelkező nő és férfi tudja, miért kíváncsi a Kelemen Anna jelenségre - akár szereti, akár nem.

A sok-sok médiaszereplés elején már kiszúrtam Kelemen Annát. Na nemcsak azért, mert formás, még ha nem is igazi keblei, óriási szája és szőkesége kiemelte, vagy mert Havas Henrikkel szerepelt, hanem volt benne valami nagyon emberi. Első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy ez a nő nevet rajtunk! Ott ül a műciciben, pontosan tudja, hogy mire van a férfinak szüksége ahhoz, hogy jó sokat fizessen, szereti a szexet és tojik a világra - mint minden más -, és be is vallja ezt. Nem az volt az érzésem, hogy egy minden csillogást élvező és igénylő nő, sokkal inkább az, hogy tudatosan viselkedik a "megélhetést biztosító" szerepben és okosan használja azt, amit eddig kevert.
Miközben olvastam a könyvet, az eddigiek megerősítést nyertek. Eddig is szimpatikus volt emiatt, még inkább az lett. Ha így szeretné látni magát, miért is ne, akkor sem egy sima üresfejű szőke cafka!

Nem voltam teljesen "büfé" Kelemen Anna privát életéből a könyv előtt, de egyre lejjebb csúsztam a székben, ahogy olvastam. A sok sokkoló "munka közben" jelenet mellett egyre többet tudtam meg az orvos papáról, a gyermekkorról és annak nyomairól, a függőségéről, teljesen emberi problémáiról és arról a végtelen magányról, ami sikít körülötte.

Remélem, igaz a hír, hogy leszokott, ez máris sokat jelenthet az életében. Nőként nagyon is együtt érzek gyengeségével és törékenységével is, és bár szurkolok, hogy legyőzze a magányt, sejtem, hogy soha nem lesz "normális" élete.

Továbbra is úgy vélem, hogy a nyilvánosságnak egy "médiaszereplő" magánéletéhez semmi köze, mégis ha úgy érzi, hogy publikál, én kíváncsi leszek arra is. Szivesen elolvastatnám azokkal, akik szeretnének abban a csillogásban élni, amit mögé képzelnek a hozzá hasonlóan ismert embertársainknak és azokkal is elolvastatnám, akik még úgy gondolják, hogy a kábszer egy kúúl dolog és feltétlenül ki akarják próbálni.

#32

Már egy ideje készen vagyok "A nő" című könyvvel, de eddig sem időm, sem kialakult véleményem nem volt. Előrebocsátom, hogy a könyvet szinte mindenkinek jó szívvel javaslom elolvasásra és megítélésem szerint egy hasznos olvasmány, de nagyon is megértem, ha valaki nemet mond rá.

Az első "bökkenőm" a könyvvel a trágársága volt. A negyvenedik oldal közelében úgy éreztem, hiába az elszántságom, nem tudom tovább olvasni. Aludtam rá egyet, másnap folytattam. Újra és újra beleszaladtam a trágárságba, és megint nem tudtam vele mit kezdeni. Anélkül, hogy magyarázkodni kezdenék, idővel úgy éreztem, hogy nem érint meg, nem sért, mert ez nem én vagyok, hanem Ő, az író. Nem én beszélek így, hanem ő fejezi ki magát, komoly és erős üzeneteket közvetít így. Ettől emlékezni fognak rá, észreveszik, hiszen úgy, ahogy én is, mindenki véleményt formál erről. Nem is érdemel ez több szót: ejnye-ejnye, de mégis ilyen világban élünk.

A könyvről külön-külön és kiragadott részenként nem lehet és nem is érdemes beszélgetni. Csendben, visszavonultan el kell olvasni. Nem lehet oldaalnként megszakítva, a munkahelyre rohanvást a metrón olvasni, mert semmi sem jön át belőle, csak a szavakat látjuk.

Az ismerőseim között nagyjából egyszerre vettük meg a könyvet és egymés után olvastuk. Majdnem ugyanaz a forgatókönyv zajlott le, ahogy haladtunk a könyvvel: először egy elvonulás, mert az olvasottak beszippantottak minket. Aztán jött a nagy önvizsgálat (nálam egyenesen elkeseredés), amikor egy pillanatra az az érzésem volt, hogy itt semmi sincs rendben. Majd egy pár őszinte beszélgetés alkalmával kimondtunk egymás előtt (és meg is oldottunk) olya problémákat, amik az utóbbi időben megoldásra vártak, csak lusták voltunk hozzá. És láss csodát, kitisztultak a dolgok. Persze mindez "nem jött volna létre", ha nem mi ülünk ott és pucoljuk a pucolnivalót, de köszönet a könyvért is, mert kellett egy lökés az egészhez.

#31

Egy kicsit eltűntem mostanában. Nos, íme az eredmény és egyben az ok: www.zoldalma.atw.hu. Nagyon sok szeretettel ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a kulináris élvezetek iránt és szivesen olvasnak olyan cikkeket, amelyben újabb és újabb étel leírásokat találnak. 

Jó étvágyat és sok örömet kívánok! 

#30

Újév...

Hagyjuk a sablonokat, inkább elmesélek valamit, ami nagyon tetszett nekem ezen a napon. Levelet (igen, papíron!) kaptam egy régi, kedves ismerős pártól, ahol a hölgy még ezer évvel ezelőtt vendégségben volt Magyarországon és azóta is tartja a kapcsolatot.

A levelét azért is vártam nagyon, mert minden évben ugyanebben az időszakban érkezik, mindig tartalmaz egy "publikus" és egy személyre szóló részt. Mindkettőt izgalommal vártam. A publikus részt együtt szerkeszti a kis család a leányzó vezényletével,  mindenkiről minden fontosabb esemányt leírnak, mai az évben kimagasló, nehéz vagy nagyon szép volt. A családba beletartoznak az állatok is, vicces módon a kislány cicáját "Macskának" hívják, és a minden barátnak elküldött levélben zárójelben szerepel, hogy a szó jelentése magyarul: cat.

Kezdetben volt, hogy megmosolyogtam ezt a túlzottnak tűnő lelkesedést, de az évek alatt rájöttem, hogy már várom a levelüket. Megtiszteltetésenk érzem, hogy kézzel címzett borítékban érkezik, a magyar sablonnak megfelelő címzéssel, és minden évben kapom, ha válaszolok, ha nem.

Ami viszont még fontosabb: minden évben egyszer összeül a család, szerkesztés közben áttekintik, hogy mi történ velük,  mire jutottak, milyen gondjaik voltak, amiket leküzdöttek együtt és leginkább újra örülnek annak, mamit együtt átéltek. Vagyis együtt feldolgozzák az elmúlt évet, tudatosan, együtt kezdik el az új évet és ragaszkodnak a rég kialakult baráti körükhöz.

Ez nagyon szép... ezt kívánom mindenkinek, akinek ez sokat jelent. Boldog új évet kívánok! És megköszönöm a 2007-es év visszajelzéseit, a leveleket és a hozzászólásokat.  

#29

Ritkán vezetek egyedül, de akkor sokmindenre van időm. Néha például bekapcsolom a rádiót, énekelek és azt képzelem, hogy egy óriási operaház monumentális színpadán énekelek. Azt hallom, hogy a torkomból az én hangom helyett a rádió dallama szól, tisztán, összetéveszthetetlenül. Ha sikerül igazán belelélni magam, megkönnyezem az angol szöveget és teljes átéléssel teli torokkal kiabálom a dallamokat. A szám végével aztán visszatérek a valóságba, és előfordul, hogy kikapcsolom a rádiót és újra meg újra énekelem a dallamot. Mostmár a saját hangomat hallom a maga tökéletlenségével, de el- és elönt az az érzés, amit ott, a szinpadon "átéltem". Egy-egy jól sikerült "szereplésemet" követően akár egész nap fel vagyok töltve és az uralkodó dallam minduntalan betüremkedik a tüdőmbe: a boltban, az utcán,  a zuhany alatt, mindenhol ezt hallom. Feltölt. Jó. Jó lehet.  

#28

Végre egy nyugis nap, amikor törölközővel a fejemen, könyvekkel és teával körülvéve, az ölemben a géppel nézhetek ki a fejemből. Cicu itt durmol mellettem, a kihullott bajszát (puszta szerelemből) odatettem a többi közé. Ha lesz majd gyerekünk, biztos neki is elteszem az első hajvágásból visszamaradt kis fürtjeit, de addig marad a cicó.

Biztos vagyok benne, hogy korai még Paul Austerről írnom, de mivel a dolog napok óta a fejemben köröz, formálódik ésatöbbi, mostmár fel kell szabadítanom azt a helyet. Fontos élmény az életemben az, ahogyan találkoztam a könyveivel: kis egyetemistaként az egyik regényes félévünk kötelező anyagához szerettem volna begyűjteni Jane Austen-t és erre szinte szabályosan mellényúltam. Nem volt bent túl sok könyv Austertől, akkor talén még alig volt egy pár könyv lefordítva, nem tudom. Mindenesetre amit a www.paulauster.hu csapata ír (és örülök, hogy ők is időközben teret nyertek és elindultak), igaz. Nekem is az első kötet lett a kedvencem: A véletlen zenéje. Az íróról az a képzetem támadt először, hogy egy zseniális mű sikerén keresztül épp úton van a világhírnév felé. Szinte biztos voltam azonban benne, hogy bölcsészpalánta társaim nem ismerik a nevét, mert amolyan "egysikeres" író lehet. Fogalmam sem volt arról, ki ő valójában, pláne nem tudtam akkor még az interneten olyan szabadon garázdálkodni, mint ahogyan ezekben a pillanatokban is teszem.

Az első kötete, a Véletlen zenéje (The Music of Chance, 1995) tehát kedvenc lett, ezt az élményt a többi kötet, amit olvastam (Mr. Vertigo, Holdpalota, Timbuktu, Az illúziók könyve... eddig) mind megerősítették, de kedvenc lévén lekörözni nem tudták azt. Mivel azóta szabályosan vadászom az Asuter könyveket, a dolog még megtörhet, de azt hiszem, ekkora "out of the blue" élményt már nem fogok átélni.

A főhős egy tűzoltó srác, aki jelentős összeget örörköl, és nekivág beutazni Amerikát. Sajnos hamar elveszíti pénzét, de útja során szerzett (pókerjátékos) új barátja segítségével megkísérli behozni az anyagi veszteségeket. Anélkül, hogy lelőném a végső poént... a pókernek köszönhetően egyre "komolyabb" körökbe keverednek, a tétek egyre nőnek, a könyv pedig letehetetlen lesz. Minden perc vizuális élményt jelent, ott ülök a pókerasztalnál és attól félek, hogy ki sem jutok az épületből élve... És a totális csőd akkor következik be, amikor a leges-leges-legnagyobb tét játszmájának bukás a vége. A veszteseok egy filér nélkül, rettenetes adósságban a szabadságukat adják a tartozás fejlben és hosszú-hosszú időre "kolostorba vonulnak" a világ elől. Nem árulom el a könyv további eseményét, mert aki ezeket a sorokat olvassa, csak még komolyabb élményekre számíthat és nem szeretném megfosztani tőle.

A mű szerkesztettsége abszolút segíti az olvasót, mindamellett, hogy a hagyományos regény-kellékeket használja és a mű első fele egyfajta utaztatóregénnyé válik, formabontó is a tekintetben, hogy a regény második fele az elsőtől teljesen független helyszínen, egy tökéletesen zárt rendszerben zajlik. Ez adja meg a regény valóságos drámaiságát, a kontraszt, amelyet az olvasó a főhős lényén keresztül átél; körvonalazódik a drámai végkifejlet, ...és itt kell leállítani magam, hogy NE lőjem le a slussz poént.

Kíváncsi lennék, hogyan találkoztam volna a művel, ha épp meg tudom venni a Jane Austen könyveket és nem könyvárban keresem akkor, vagy ha épp nincs bent egyetlen Auster kötet sem (mint azóta jellemző országszerte a könyvtárakban) és közvetlenül nem szólíthat meg a könyv. Nem csoda, ugye, hogy a mű elolvasása után a karma, reinkarnáció témák felé amúgy is erős fogékonyságom csak újab lendületet kapott?

www.paulasuter.hu Ez egy olyan oldal, ahol az eredetiben nem olvasó vagy csupán információra éhes olvasóközönség az íróhoz méltán hűen, abszolút naprakpészen tálalja az író, a könyvek és újabban a filmek életét. Tudom, hogy korai volt még Austerről írnom, hiszen ő is csak ír és ír és ír... Remélem, hamarosan utólérem és én is naprakész lehetek. Addig is minden elismerésem az oldal csapatának.

#27

A tanító az, akinek leginkább szüksége van a tanításra.

Senkit sem szeretnék ilyen hétköznapi, közhelyes dolgokkal lefullasztani, mégis el szeretném mesélni, hogyan jutottam erre. Észreveszem, hogy mostanában spontán módon megnyílnak előttem olyan emberek, akik bizalmukba fogadva "színt vallanak" eddig titkolt problémájukról, feladataikról és jó néven veszik még a féltve adott tanácsaimat is. Így, hogy csak szegről-végről, egymás mellett naponta elfutva ismerjük egymást, hirtelen ez amolyan "kinyílás-érzés", mert aki addig csak jó ismerős volt, egyszeriben megajándékoz a bizalmával. Egyre azon kapom magam, hogy ilyen élethelyzetekbe kerülök és örömmel látom, hogy csupán az együttérzés, a titok biztos őrzése és fel nem emlegetése, a bíztatás és optimizmus milyen csodákra képes. Igen, valóban mielőtt azt gondolom magamról, hogy én aztán prófétai igazságok tisztaságával élek, tudom, hogy ezek a tanácsok a lelkemből szólnak, hogy a felismerések, amelyre ezek az emberek rávezetnek, az én saját tükörképeim és a problémák, amelyeket megoldódni látok, engem tesznek erősebbé. Hiszem, hogy az, aki másokat tanít (még ha nem is ilyen "kicsiben"), az önmagát tanítja.

Ugyanígy tudom, hogy a másokat kritizáló ember (és van, akinél ez már-már létformává süllyedt), önmagával nincs békében. Az, aki folyton a "kinti létet" helyezi hangsúlyosabbá a "bent, belső, lélek, én" világánál, annak odabent gondjai vagy szorongásai vannak. Egyre megértőbben tekintek azokra az emberekre, akik mások öltözéke, viselkedése vagy szokásai miatt rosszul érzik magukat egy bizonyos közegben, és egyre arra szoktam bíztatni őket, próbálják elképzelni, hogy ezek az emberek is boldogok. Függetlenül a külsőségektől, kapcsolati tőkétől, vagyontól és társadalmi elismertsétől.

A tanítás tehát mindig a tanítót szolgálja leginkább. Az elém vetődő problémák feladatok csupán, melyek fejlődésemet szolgálják és hozzásegítenek ahhoz, hogy kiegyensúlyozottságomat alátámasztva a környezetemben élők boldogságát szolgáljam. Tudom, hogy sok százmillió embertársammal együtt nekem is ez az életfeladatom. Nem vagyok Terézanya, mégis hiszem, hogy ebben az elanyagiasodott világban szabad és lehet optimistának lenni, lehet naiv hittel csinálni igaz dolgokat, mert attól az Út tiszta energiát kap, a lélek megemelkedik és könnyen átsuhan a megpróbáltatásokon.

#26

Nem szeretnék közhelyeket ismételgetni, mégis, aki azt állítja, hogy nem fontos a pénz, az egyszerűen hazudik, mellébeszél. Ha mégsem, akkor még van mit tanulnom tőle.

Én személy szerint nagyon vonzódom a számokhoz, a kisebb és nagyobb számokat szeretem olvasgatni, rendezetni, megérteni, akár érezni is. Van bennük valami erő: nem önmagukban, de mégis, abban a pillanatban, hogy valaminek a méretét, tökéletességét, vagy akár a távolságát, hangszínét írják le, érzelmeket gerjesztenek (bennem is). Munkám során jelentésekkel és szűkebb tervekkel is foglalkozom, emellett is érzékeny vagyok a nagy számokra. Belegondolok néha, hogy egy-egy nagy öszeg mögött mennyi munka, mennyi papír, ilyesmik állnak, és látom magam előtt azt a leképezhetelen tömeget, azokkal az összevissza erővonalaikkal, amelyek ezt a számot generálni képesek voltak. A tervszámok olvasásánál látom magam előtt, ahogyan a teljesítménygörbe évközbeni hullámzása érzelmeket, feszültséget gerjeszt, újabb és újabb ötleteket követel, vagy épp ünneplésre bíztat. Egyszer csak beüt a végelszámolás, ami közben újra kollégák rázzák az öklüket az őket nem látó kollégának telefonálás közben, megint csak a SZÁMok miatt. Azt hiszem, elragadott a hév. Visszaülök. Mindegy: a számok hatalmat képviselnek és erővonalakat, melyek mentén az egyes embereket azok önmagukban képesek felnagyítani és összenyomni; képesek emberi kapcsolatokat jól vagy rosszul eltúlozni, akár eltorzítani is, sőt, még érzelmeket is képesek gerjeszteni. A számok MINDEN. Színek és szagok mellett számokban is lehet látni a világot, és úgy is teljes. Még az embereket is lehet számokban "beszélni". Dan Millmannek van egy könyve, az "Erre születtél", még anno a tiszteletpéldányként kaptam (a kiadótól, ahol akkor dolgoztam), és persze tovább is ajándékoztam olyannak, aki arra méltó és nyitott. Ő is azt írja (számmisztika), hogy a számok, amelyek az emberek adataiból összekalapálhatóak, emberi sorsokat és ami ennél érdekesebb, életfeladatokat képesek leírni. Azt hiszem, amit próbaképpen önmagamra megvizsgáltam, igazat állított. Nekem valóban dolgom van a számokkal és a pénzzel is. Jól éreztem.

Nos, még egy olvasmányom van itt, ami épp aktuáliusan a kezembe akadt: A cash-flow négyszög. Felesleges leírnom, mire és hogyan vezetett rá, mert egyrészt nem vagyok "multimilliomos nagy öreglány", hogy okosságokat osztogassak, másrészt nem szeretném elvenni azt a bizonyos felfedezés örömét, amikor az ember gyönyörködik a saját kis Excel-táblájában. Szeretek tervezni és a saját fegyelmezettségemet és kitartásomat kifejező számokban gyönyörködni időnként, úgyhogy aki erre vagy a tudatosságra (a pénz területén is) nyitott, annak meleg szívvel ajánlom. Nem fog beletörni a bicskája, ezt garantálom. AHA-élmény.